A tardoskeddi szikes területek

(részletek Tóth Attila diplomamunkájából)

A Nemes-tagi szikes Tardoskedd (Tvrdošovce) szélén, az Érsekújvár–Vágsellye vasútvonal mellett húzódik. Két része van: a Nemes-tagi dűlő és a Rácz-tó, ez utóbbi Tardoskedd belterületén található. A kifejezetten szikes (magas sótartalmú) talajnak köszönhetően a terület különleges növény – és állatfajok élőhelye.

A terület nemcsak hazai, hanem európai mércével mérve is egyedi, ezért 2004-től – Nemes-tagi szikes, közösségi jelentőségű természeti területként, 73,49 ha kiterjedéssel– a Natura 2000 európai különleges természetvédelmi területek ökológiai hálózatának részét képezi. A közösségi jelentőségű természeti területen 3. fokú védelem van érvényben. A különleges természetvédelmi területek Natura 2000 elnevezésű egységes ökológiai hálózata Európa természeti kincseinek megőrzése érdekében jött létre. Célja elsősorban a különleges és leginkább veszélyeztetett fajok és élőhelyek védelme az EU területén (azokat az élőhelyeket, amelyek védelme különleges jelentőséggel bír, elsődleges fontosságú élőhely-típusoknak nevezzük). A Natura 2000 hálózatát a ritka vagy veszélyeztetett madárfajok védelmére szolgáló különleges madárvédelmi területek, valamint az egyéb, különleges vagy veszélyeztetett növény – és állatfajok és élőhelyeik védelmére szolgáló európai jelentőségű természetvédelmi területek alkotják. A fentebb jelzett védettségi fok azt jelenti, hogy a terület meglehetősen szigorú védelem alatt áll. Ez nem zárja ki a kaszálást és a legeltetést, ami kifejezetten a szikesek megőrzését szolgálja. Ugyanakkor tilos a terület felszántása vagy lecsapolása.

A vegetáció legkülönlegesebb megjelenési formái az ún. szikfoltok (vaksziki növényzet). Ezek ritkás növénytakaróval borított, extrém sós talajú területek. Ezeken a területeken ma A Nemes-tagi szikes természeti értékei A Nemes-tagi dűlő a legjobb állapotban fennmaradt pannon szikes élőhely Szlovákiában. Európai szempontból jelentős, 1340-es jelölésű élőhelynek számít, ez a kontinentális szikeseket és szikes (sós) réteket jelöli, egyes területei pedig az 1530-as jelölésű élőhelynek felelnek meg, ide a pannon szikes sztyeppék és mocsarak tartoznak; az EU mindkét típust elsődleges fontosságú élőhelytípusnak tekinti. A pannon szikes sztyeppéknek és mocsaraknak megfelelő élőhely a Rácz-tó partját és a tavacska fenekét foglalja magába. Ez az élőhelytípus Szlovákiában igen ritkán fordul elő, a Rácz-tó a legjelentősebb megjelenése az országban.

A szikesek természetes ökoszisztémáját a talajban és a vízben feloldódott nagy mennyiségű só jellemzi. Elsősorban a tengermellékeken fordulnak elő, jóval ritkábbak a kontinentális területeken. A Duna mentén a talaj sótartalma a talajvízben megtalálható, könnyen oldódó sóknak (a karbonátok és szulfátok stb. formájában jelen lévő nátriumnak, magnéziumnak, kalciumnak) köszönhető. A talajvíz felső szintje a talajfelszín közelében található. Az év melegebb időszakában a párolgás jellemzőbb, mint a csapadék. A sók a talajfelszínre jutva felhalmozódnak, olykor fehér kristályok formájában kicsapódva szikvirágzásnak (sókivirágzásnak) nevezett képződményeket hoznak létre. A talaj szikesedését ásványokban gazdag vízzel történő elöntés, majd az ezt követő fokozatos kiszáradás, valamint emberi tevékenység (pl. ásványi trágya túlzott használata) is okozhatja.

Kicsapódott sókristályok – ún. szikvirágzás (sókivirágzás) A sóban gazdag környezet a növényzet szempontjából extrém körülményeket teremt, amely csak a sókedvelő (obligát halofita, sót igénylő) növények kis csoportjának és a sótűrő növényeknek (tolerálják, de nem igénylik a sót) felel meg. Szlovákia flórájában a halofitákat 33 magasabb rendű (edényes) növény képviseli. Már csak elszórtan fordul elő a kritikusan veszélyeztetett bárányparéj (Camphorosma annua). Szlovákiában azoknak a területeknek a 75%- án, ahol a múlt század 70-es éveiben még előfordult, mára eltűnt. A szikfoltokban is nő egy további halofita faj, a veszélyeztetett sziki útifű (Plantago maritima), amely a sós környezethez pozsgás felépítésével alkalmazkodott. A területen számos veszélyeztetett sókedvelő és melegkedvelő növényfaj fordul elő. Említést érdemel a pozsgás őszirózsa (Tripolium pannonicum), a  sziki buvákfű (Bupleurum tenuissimum), a sziki üröm (Artemisia santonicum) vagy a vékony útifű (Plantago tenuiflora), mely a kritikusan veszélyeztetett fajok közé tartozik. A Rácz-tó környékén olyan ritka egyéves fűfélék nőnek, mint a vastag bajuszfű (Heleochloa schoenoides) és a bajuszpázsit (Crypsis aculeata). Szlovákiában mindkettő a kritikusan veszélyeztetett fajok közé tartozik. A bajuszpázsit különösen ritka növény, Szlovákiában húzódik az elterjedésének északi határa. Két további, kritikusan veszélyeztetett növény, a sziki budavirág (Spergularia salina) és a szárnyasmagvú budavirág (Spergularia). A bajuszpázsit csak Tardoskedd belterületén, a Rácz-tónál fordul elő. Szlovákiában más lelőhelye nem ismert. A sziki útifű azokat a szikes területeket kedveli, amelyek tavasszal nedvesek, nyárra pedig kiszáradnak. A sziki üröm Szlovákiában a veszélyeztetett fajok közé tartozik, kilátásai nem túl kedvezőek, mivel eltűnőben vannak a természetes élőhelyének számító szikesek.

Ha a talajban magas a könnyen oldódó sók tartalma, a növényeknek magasabb ozmózisnyomást kell leküzdeniük a víz felvételekor, ami megnehezíti a vízfelvételt. A sós közeg hatása a növényekre nézve végső soron ugyanolyan, mint a szárazság. Ez megmutatkozik a növények megjelenésében is. Többnyire szürkések, csenevész növésűek, olykor pozsgás felépítésűek. Ezeknek a növényeknek a sejtjei akár a víz 6%-os sótartalmát is elviselik károsodás nélkül, miközben a világ tengereinek átlagos sótartalma 3,5%-os. A pozsgás őszirózsa pannon endemizmus – azaz kizárólag a Pannon-síkság területén fordul elő. A múltban 55 előfordulási helye volt ismert, ma már csak 17 helyen fordul elő. A Nemes-tagi szikes media pozsgás felépítésével alkalmazkodott a sós környezethez – szöveteikben nagy mennyiségű vizet képesek felhalmozni. Fellelhető itt egy további kritikusan veszélyeztetett faj is, a sziki libatop (Chenopodium chenopodioides), amelyről 2006-ig azt gondolták, hogy eltűnt Szlovákiából. Jelenleg 4 előfordulási helye ismert. Egynyári növény, amely a halastavak partján, időszaki pocsolyák szélén nő. Vékony útifű A sziki budavirág az európai tengerpartok tipikus növénye, amely a kontinentális szikesek területén is előfordul. Ezek a legveszélyeztetettebb élőhelyek közé tartoznak, a sziki budavirág ezen a vegetáción belül is ritka, Szlovákiában 2 helyen fordul elő.

A szikes területek ökoszisztémája mindenekelőtt azoknak az állatfajoknak teremt megfelelő körülményeket, amelyek kedvelik az extenzív gazdálkodású, ill. szikes rétek és legelők növényzetét. A gerinctelenek közül előfordul itt a közösségi jelentőségű nagy tűzlepke (Lycaena dispar). Az melegkedvelő sáska – és szöcskefajok közül megtalálható a területen a sávos rétiszöcske Platycleis veyseli, a tengerzöld sáska (Aiolopus thalassinus), a karcsú rétisáska (Euchorthipps pulvinatus), a szárnyatlan rétisáska (Stenobothrus crassipes), a szőke tarlósáska (Omocestus petraeus) és további legalább 30 faj. A szikesek területén több közösségi jelentőségű kétéltű is megél. A legkülönlegesebbek egyike a vöröshasú unka (Bombina bombina), előfordul itt a barna ásóbéka (Pelobates fuscus) és a zöld levelibéka (Hyla arborea). A közösségi jelentőségű hüllőket a fürge gyík (Lacerta agilis) képviseli a szikes területen. A madarak közül olyan ritka sztyeppei fajtákat figyelhetünk meg itt, mint a parlagi pityer (Anthus campestris) vagy a kék vércse (Falco vespertinus), amely rovarokkal, főleg szöcskékkel és sáskákkal táplálkozik. Itt vadászik rágcsálókra és kisebb madarakra az igen ritka kerecsensólyom (Falco cherrug), télen itt szerzi be a táplálékát a kékes rétihéja (Circus cyaneus). A Nemes-tagi dűlőn telel az északról ide érkező réti fülesbagoly (Asio flammeus). A fenti madárfajok a közösségi jelentőségű fajok közé tartoznak. Alkonyatkor a területen rovarokra vadászik a rőt koraidenevér (Nyctalus noctula). A vízelvezető kanálisban rendszeresen feltűnik az észak-amerikai eredetű vízi emlős, a pézsmapocok (Ondatra zibethicus). A nagy tűzlepke az alföldi jellegű, nedves rétek és vízpartok tipikus lakója. Hernyói lósóskával táplálkoznak. A vöröshasú unka a veszélyeztetett kétéltűfajok közé tartozik, jellegzetessége a vöröses színezetű hasa. A parlagi pityer a területen költő ritka fészkelő madár, mely a sztyeppei élőhelyeket kedveli, beleértve a szikeseket is. Fészkét jól elrejti a földön. Vonuló madár. A kék vércse a legszínesebb tollazatú ragadozó madarunk. Síkságok fasoraiban, nyílt sztyeppei vagy mezőgazdasági élőhelyeken fészkel. Vonuló madár.

Több kedvezőtlen hatású beavatkozás miatt a szikes eredeti területéből mára csak viszonylag kis rész maradt fenn. Valamikor mindkét helyen – azaz a Nemes-tagi dűlőn és a Rácz-tó környékén – legeltetés folyt. A Rácz-tó környékén libákat és kacsákat is legeltettek, ami a taposást igénylő sókedvelő növényeknek teremtett megfelelő feltételeket. A Nemes-tagi dűlőn a legeltetés megszűnt, a Rácz-tóhoz időnként ma is kiterelnek juhokat. A Nemes-tagi dűlő egy részét beszántották. Mivel az egykor jelentős kiterjedésű szikesek egyes részei a falu belterületén vannak, nagy igénybevételnek vannak kitéve – közel vannak a családi házak, illegális hulladéklerakók találhatók itt, ami csökkenti a terület értékét. A vízháztartás szempontjából sem ideális a helyzet – a Nemes-tagi dűlőn vízelvezető kanálisok hálózata biztosítja a vízelvezetést. A Rácz-tó időszakosan vízzel feltöltődő majd kiszáradó tavacska volt. Környékén a vízszint csökkenésével párhuzamosan az őszi időszakra kialakultak a sókedvelő fajok számára megfelelő feltételek, mivel ekkor megnőtt a talaj sótartalma. 2009-től azonban haltenyésztés miatt a vízszintet szabályozzák, hogy meggátolják az ingadozását, ami negatívan hat a sókedvelő vegetációra. Negatív jelenség a nád elterjedése a tó környékén, mivel az kiszorítja a szikesekre jellemző növényeket.

A szikesek meglétének feltétele a megfelelő sótartalmú talajvíz, mindenekelőtt a kellő talajvízszint fenntartása (a kapilláris emelkedési rétegben), valamint a talaj kiszáradása a nyári időszakban. Egyszerűbben szólva: meg kell őrizni a sziki fajoknak megfelelő sós talajt. A szikesek megőrzése érdekében elengedhetetlenül fontos a megfelelő vízháztartás felújítása és fenntartása, mindenekelőtt meg kell gátolni a víz elvezetését a Nemes-tagi dűlőről. A Rácz-tó környékén vissza kell állítani a tavacska vízszintjének ingadozását. A talaj megfelelő sótartalmának fenntartásához elengedhetetlen a föld őszi kiszáradása. A Nemes-tagi dűlőt rendszeresen kaszálják, de a szikeseken az ideális gazdálkodási forma a legeltetés. Ezért a hagyományos legeltetés felújítása a legmegfelelőbb módszer ennek a természeti értéknek a megőrzésére. A gazdasági állatok legeltetése segíti a különleges sziki fajok újbóli elterjedését. A Rácz-tó környékét a nádassal együtt lekaszálták. Az egykori szikfolt helyén, amelyet később építési hulladékkal temettek be, a törmelék eltávolítása után egy 5×20 m-es területen buldózerrel megbontották a talaj felső rétegét, miáltal adottak a feltételek, hogy helyreálljon a különleges élőhely: a sziki budavirág és a bajuszpázsit újbóli terjedése is ezt bizonyítja. A Nemes-tagi szikes kívül a projekt a Duna menti régió további 10 közösségi jelentőségű természeti területére is kiterjed, melyeken megtalálhatók a különleges szikesek maradványai. A tervek szerint 379 hektárnyi szikes terület megújításra, majd fenntartására kerül sor. Ez azonban már a helyi lakosság feladata. A legeltetés hagyományának újraélesztése során kulcsfontosságú a helyi lakosok aktív részvétele, az őseik által folytatott gazdálkodási forma felelevenítésére irányuló tenni akarása. Az egyik célkitűzés ezért a Nemes-tagi szikes terület egyediségének megismertetése a helyi lakosokkal. A  kontinentális szikesek és szikes (sós) rétek Szlovákia-, ill. Európa-szerte is a legveszélyeztetettebb élőhely-típusok közé tartoznak. Európában csak néhány országban lelhetők fel, elterjedésüknek központja a Pannon régió, az EU területének csak 3%-át teszik ki. A szikesek Szlovákiában elszórtan, szigeteket alkotva fordulnak elő, fő elterjedésük Magyarországon van, Szlovákiában elterjedésük északi határa húzódik. A múlt század 50-es éveiben a Duna-menti síkság viszonylag nagy, megközelítőleg 8  300  hektáros területét foglalták el a szikes területek. Nagyobb részüket lecsapolták, beszántották, erdősítették vagy benőtte a növényzet. A szikesek utolsó maradványai szigetszerűen szórtan maradtak fenn. Területük összesen kb. 500 hektárt tesz ki, amelyet a megváltozott vízháztartás és a megfelelő gazdálkodás hiánya miatt a továbbra is az eltűnés veszélye fenyeget.

(részletek Tóth Attila diplomamunkájából)