Tardoskedd fekvése, domborzata, éghajlati viszonyai, történelmi kialakulása, népessége
(A sétára 2019 április 27-én került sor.)
(Segédlet: Tardoskedd földrajzi nevei – beltelek)
Letölthetõ ÚJ térképmelléklet (2019-es verzió) (10 MB pdf)
(Fényképgaléria a sétáról)
A Kárpát-medence Európa egyik legtökéletesebb földrajzi egysége. A hegyek és délnyugati irányban az Adria által határolt földrajzi egység egyben klimatikus egység is, a maga jellemző növény- és állatvilágával, a kontinens egyetlen más helyéhez sem hasonlítható vízrendszerével. A feudalista gazdasági viszonyok közt a Kárpát-medence mindennel rendelkezett, ami a gazdagsághoz kellett, az akkori világban komoly nyersanyagnak számító fával és később szénnel, hatalmas termőterületeit a teremtő öntözéses rendszerek nélkül is bőven ellátta vízzel, a területen belül volt folyó, erdő, só, érc és -nemesfémek.
Földrajzilag Tardoskedd a Kárpát-medencében, azon belül a Kisalföld északnyugati részén terül el, (szlovákul: Podunajská nížina) megközelítőleg egyforma távolságra az Északi-sarktól és az Egyenlítőtől. Ennek a ténynek különösen nagy jelentősége van számunkra, bár ezt gyakran nem is tudatosítjuk. Ennek köszönhetjük a négy évszakot, a viszonylag stabil és kiszámítható éghajlatunkat, az extrém melegek, ill. hidegek hiányát.
A Kárpát-medence a Föld egyik legzártabb medencéje, minden oldalról magas hegyvonulatok veszik körül, amelyekben csak keskeny kapuk nyílnak. Ezzel az adottsággal magyarázható a medence sajátos vízrajza és felszín alatti vizeinek sokasága is.
A Kisalföld egy medence a Kárpát-medencében. A Duna mente Szlovákia legdélibb vidéke: a dunaszerdahelyi, a komáromi, a galántai, a vágsellyei és az érsekújvári járás összefoglaló neve. A Duna mente lakosságának 1/3-át a magyarok teszik ki.
A szlovákiai Duna mente gazdasági fejlődését kedvező éghajlati, talaj- és vízviszonyok segítették. Ez az ország legmelegebb vidéke: az átlagos januári középhőmérséklet –2 °C, a júliusi +20 °C, az egész évi átlaghőmérséklet 10 °C, a napsütéses órák évi átlaga 2000 körül alakul. A terület vizekben rendkívül gazdag: az Öreg-Dunán és a Kis-Dunán kívül itt található a Vág, a Nyitra, a Zsitva és a Garam alsó szakasza, valamint számtalan patak és kanális. A Dunamenti-medence hordaléktömege hatalmas ivóvízkészletet rejt. A mélyebben fekvő rétegekből fúrásokkal termálvizek nyerhetők. Az éves csapadékmennyiség 550 mm körül ingadozik.
A Duna mente nagy része mezőgazdasági kultúrsztyepp. Ennek ellenére máig fennmaradtak egyes érintetlen területfoltok, mindenekelőtt az ártéri erdők, melyek a Duna és a Garam alsó szakaszát és a kisebb folyómedreket szegélyezik. A szárazabb és magasabb részeken elterjedtek az akácosok. A homokos dűnéket és a szikes talajokat szárazságtűrő növénytársulások tarkítják. A folyók árterein kívül is sok helyen vannak nyílt vízfelületek: a kavicskitermelés után megmaradt bányatavak. Tardoskeddnek ilyen szempontból is eltérő az adottsága: a két nagyobb folyó, a Vág és a Nyitra légvonalban 7-8 kilométerre található a falutól, ami különleges, szárazabb mikroklímát eredményez. A termőföld alatti rétegekben Tardoskedd kataszterében nem kavicsot, hanem homokot és agyagot találunk. Az ember élete a talajhoz kötött (pedo-szféra), de az élthez szükség van levegőre (atmo-szféra) és vízre is (hidro-szféra). Ez a három közeg alkotja az ember életterét (bio-szféra).
A termékeny észak-kisalföldi vidéken ma is a sokoldalú, belterjes gabona- és iparinövény-termesztés, valamint az állattenyésztés képezi a gazdaság alapját. Fő takarmánynövényeink közé tartozik a kukorica, a búza, árpa, olajrepce, cukorrépa, az állattenyésztés területén a szarvasmarha és a sertés dominál.
Környékünket sűrű vasút- és műúthálózat szövi át. Tardoskedden áthalad a I/75-os számú közút, és a 130-as számú vasútvonal, amelyek gyors és viszonylag kényelmes elérhetőséget biztosítanak a három közeli fővárosba: Budapestre – Pozsonyba – Bécsbe.
Kik lakták a Kárpát-medencét és Tardoskedd et az elmúlt évezredekben, évszázadokban?
A mai ember megjelenése mintegy 35 000 évvel ezelőttre tehető, ekkor a Kárpát-medence hideg, tundrajellegű terület lehetett. Nemzetek, államok abban az időben még nem léteztek. Az akkor élt egyes népcsoportok fejlettségéről, kultúrájáról csak a régészeti kutatások során előkerült használati eszközök, dísztárgyak milyensége alapján ítélkezhetünk. Ezt, az emberiség történelme szempontjából hosszú időszakot a már említett régészeti leletek alapján kategorizáljuk kőkorszakra – amikor is a használati eszközök zöme kőből, fából, csontból, és egyéb, a természetben található anyagokból készült, ezt követte a kerámia korszaka, amikor már égetett agyagból is tudtak tárgyakat, főleg edényeket készíteni.Az i. e. 5. évezred végére tehető a rézből készült fegyverek és eszközök (rézkor) kárpát-medencei megjelenése, amelyet méltán nevezhetünk a kor ipari forradalmának is. A bronzkor kezdete az i.e. 3. évezredre tehető. A kárpát-medencei vaskor az i. e. 8. század második felében kezdődik, a legkorábbi vastárgyak azonban már a késő bronzkorban (i. e. 9. század) megjelentek. Európában az első vashámor maradványait a Tátrában tárták fel.
Tardoskedd régmúltjáról sok hasznos információt olvashatunk a nemrég megjelent „Skryté poklady” című könyvben. Innen tudhatjuk pl. hogy már időszámításunk előtt 8000-3000 évvel, az ún. új-kőkorban (neolit) laktak itt emberek. Erre utalnak a megtalált pattintott kő-szerszámok, kerámia edények, cölöpös épületmaradványok.
A Kárpát-medence első név szerint ismert népei az illírek, a kelták, valamint a szkíták voltak.
Az i. e. 1. század során a Római Birodalom, amely addig csupán kereskedelmi kapcsolatban állt a Kárpát-medence népeivel, kiterjesztette a terület egy részére az uralmát. Claudius császár a meghódított Kárpát-medencei területeket Pannóniának nevezte el. A Duna volt a birodalom határvonala, Róma a Dunától délre eső területeket uralta.
A Kárpát-medence középső és északi területeit a rómaiaknak soha nem sikerült meghódítani. A rómaiak által barbároknak nevezett idegen, nem római népek, az alánok és a germánok, lakták ekkor a Felvidéket, akik kitartóan és sikerrel védelmezték függetlenségüket.
A 4. század végén a hunok jelentek meg a Kárpát-medencében, és néhány évtizeden belül uralmuk alá vonták a térséget.
A 401. évben a hun sereg egyik szárnya, a Kárpátokat északról megkerülve, megtámadta s megszalasztotta a vandálokat. Az alánok egy része erre szakított a hunok szövetségével, és a nyugat felé menekülő vandálokhoz csatlakozott. A kivándorlók Délnyugat-Európába, később Észak-Afrikába költöztek.
A Kárpát-medence keleti és nyugati felét első ízben a hunok birodalma egyesítette. A rómaiak 409-ben Pannónia keleti felét engedték át a hunoknak, 433-ra pedig az egész tartományt elveszítették. Bár Attila támadásai megrázták a Római Birodalmat, 451-ben a catalaunumi csatában Aëtius, római hadvezér megállította a hun sereget. Attila halála (453.) után a hunok birodalma szétesett, helyét az egymással marakodó germán királyságok vették át.
A hunok birodalmának összeomlása után a Kárpát-medence területét egy évszázadon keresztül a gótok, herulok, gepidák és longobárdok törzsei uralták, végül 567-ben a közép-ázsiai avarok vették birtokba. Az avarok határvédő népelemként a gyepűik területére szláv népeket telepítettek a Kárpát-medence peremvidékeire, s a szlávok utóbb az avarok belső birtokaira is beköltöztek. A népek mozgása során a Kárpát-medencét 811–895. között, a magyar törzsszövetség átköltözésekor, a honfoglalásnak nevezett történelmi folyamat alatt, a magyarok vették birtokba. László Gyula történész kettős honfoglalás elmélete szerint a magyarság két lépcsőben foglalta el a Kárpát-medencét. A kettős honfoglalás elmélete szerint az első szakasz 670 körül volt, míg a második szakasz 200 évvel később, a jól ismert 9. század végi bejövetel, amely során Árpád vezetésével megtörtént a „második” honfoglalás.
László Gyula szerint „Az, amit eddig a honfoglalásról tanultunk és tanítottunk, mind igaz. Ebben semmiféle változás nem történt. A 896-os honfoglalás történelme szilárdan áll, amit a magam felvetése ehhez hozzáfűz, csupán annyi, hogy Árpád magyarjai a Kárpát-medencében már javarészt magyarokat találtak, akik előttük a 670-es évek táján özönlöttek ide
Kialakult államokról a római birodalom korától tudunk beszélni, de voltak időszakok, amikor csak törzsközösségek, nemzetek lakták vidékünket, szétszórtan, államalakulat nélkül.
A község területén talált régészeti leletek alapján feltételezzük, hogy a szkíták, a kvádok, a római birodalom lakói, majd a hunok és az avarok lakták Tardoskeddet és annak környékét.
Tudni kell, hogy abban az időben a népsűrűség jóval kisebb volt a mainál. Egy-egy település csak néhány házból állott, de az ún. nagyobb, központi települések lakosainak a száma is csak százas nagyságrendű volt. Utak nem voltak kiépítve, a településeket lóháton, vagy gyalog lehetett megközelíteni.
A magyar törzsek honfoglalása idején a Szoárd- Lél-Huba nemzetség tagjai népesítették be Tardoskeddet, a 11. században pedig besenyők telepedtek le itt.
Tardoskedd magyarsága nagyrészt a mai napig megmaradt, annak ellenére, hogy az elmúlt századokban sokszor és sok helyről kerültek ide szervezett formában lakosok, pl. az 1730-as években Trencsén és Kysuca vidékéről, ill. a morva határ mentéről érkeztek emberek. Ezek beolvadtak a többségi nemzet tagjai közé.
1332-ben az uralkodó Károly Róbert TURDESQUED néven említi a települést. A 14. században a falu fokozatosan fejlődik és a neve is többször változik: TORDUSKEDD, TARDOS KEGY, TOROSKEGY, TARDOSKEDDY, amely aztán a 19. század végén TARDOSKEDD névre állandósul.
A történelmi idők harcaiból meg kell említenünk a török hódoltság idejét (Érsekújvár 1663-ban került török kézre. Elestével a Habsburg Birodalom fővárosának előterét biztosító legnagyobb erősség esett ki a védelmi vonalból. A hatalmas erőd közel 20 ha-nyi területen feküdt, „belső kerülete 3 km volt, 35 m széles és 4,5 m mély árok övezte, melyet a Nyitra vizével árasztottak el. A város 1685-ben szabadult fel a török uralom alól.)
E korban, ez a vidék: a Mátyusföld, a Kisalföld „felső" része a belőle északi irányban jócskán felnyúló Vág és Nyitra völgyével - az akkori Kárpát-medence legsűrűbben lakott tájegysége volt.
A törökök már Érsekújvár bevétele előtt is portyáztak és raboltak vidékünkön, ezért a falu népe átköltözött a mocsaraktól még jobban védett faluhely dűlőbe.
Tardoskedd részese volt a Rákóczi-féle szabadságharcnak is. 1704-ben Bercsényi Miklós Tardoskeddről küldött 3 levelet, haditudósítás a fejedelemnek, a falu kataszterében lefolyt csaták emlékét a temetőben található Rákóczi- emlékmű, a „kőkép” őrzi.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékét a templom melletti kopjafa őrzi, rajta a három, Pozsonyban kivégzett tardoskeddi vértanú nevével.
Az első és második világháborúban elesetteknek a „hősök szobra” állít emléket, a szolgáltatások háza előtt található a II. világháborúban elhurcolt zsidó lakosaink emlékműve, a volt fiúiskola falán pedig a ii. világháború utáni időszakban kitelepítettek emléktáblája látható.
Ha a mai Kárpát-medencét nézzük, észrevehetjük, hogy két, a jövőben nagyon fontos stratégiai adottsággal rendelkezik. Termőtalaja kevésbé szenvedett a vegyszerezéstől, tehát a föld alatti vizei csodálatos ivóvízkészletek, és évi 280 napsütéses napjának köszönhetően magától dől ide az energia, csak meg kell fogni. Fél évszázadon belül az egészséges élelmiszer és az ivóvíz olyan stratégiai értékek lesznek, amelyekért háborúk dúlnak majd, emlékezve a régi szép időkre, amikor a fegyverek acélért, szénért vagy kőolajért ropogtak. Aki ma közép és hosszú távú stratégiát akar nyújtani e térség népeinek, az tudja, a Kárpát-medence eme sajátosságaira kell építenie.
Ezt a harcot már nekünk és az utódainknak kell majd megvívni.